MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK OTTHONI ALKOTÓS ÉNIDŐRE?

Egy átlagos ember hétköznapja a reggeli készülődéssel, sietéssel, munkába, iskolába, óvodába rohanással indul. Aztán folytatódik az egész napos feladatokkal, a határidőkkel, a telefonhívásokkal, az intézni valókkal. Sokszor úgy telik el egy nap, hogy estére már arra sem emlékszünk, hogy mikor ültünk le utoljára csakúgy, különösebb cél nélkül. Pedig a pihenésre szükség van, testileg és lelkileg is. Manapság a legtöbben automatikusan a telefonunkhoz nyúlunk, ha van két szabad percünk. Végig görgetjük a közösségi média oldalakat, elolvasunk néhány bejegyzést, megnézünk pár videót és a végén megállapítjuk, hogy észre sem vettük és megint már legalább fél órát töltöttünk el a telefon böngészésével. Ezek a tevékenységek átmenetileg kikapcsolhatnak, de mégsem töltenek fel igazán.
Az alkotás és általában bármilyen analóg hobbi azonban más, mert amikor a két kezünkkel hozunk létre valamit, folyamatosan egy dologra összepontosítunk. Eközben természetesen a folyamatos pörgés is megszűnik, a gondolataink lelassulnak. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik a kreatív tevékenységek hatásaival. Több vizsgálat is arra jutott, hogy az alkotás segíthet csökkenteni a stresszt, javíthatja a mentális jóllétet, és már egy rövid, 45 perces kreatív tevékenység után is mérhető változásokat figyeltek meg a stresszhormonok szintjében.
Rengeteg workshop és alkotói kör létezik manapság, ahol lehetőségünk van az ilyen tevékenységek kipróbálására, azonban ahhoz is idő kell, hogy a helyszínre menjünk, esetleg a barátokkal, barátnőkkel is egyeztessük az időpontot, hogy mindenki szabaddá tehesse magát arra a pár órára, amíg ezek a foglalkozások tartanak. Azonban akinek kevés az ideje, annak ilyen elfoglaltságokra is valószínűleg nehezen jut idő az életében és lehet, hogy egy-egy ilyen eseményre eljut, de egyáltalán nem biztos, hogy rendszeresen be is tudja építeni a hétköznapjaiba a kreatív lassulást.
Mit tegyünk, ha este hétkor érünk haza minden nap, vagy hétvégén egyszerűen csak otthon szeretnénk maradni? Szerencsére az alkotáshoz nem feltétlenül kell külön programot szervezni, néha elegendő egy kis szabad hely az asztalon és egy óra, amelyet magunknak adunk, hogy kiszakadjunk egy kicsit a pörgésből. Talán éppen ez az egyik legnagyobb ajándék, amit a mai rohanó világban adhatunk saját magunknak. Nem egy újabb feladatot a naptárban és nem még egy helyet, ahová oda kell érni, hanem egy órát, amikor a kezünk alkot, a gondolataink lelassulnak, és újra kapcsolódhatunk önmagunkhoz. Lehet, hogy a végén csak egy apró dísz, vagy egy saját készítésű dekoráció marad utánunk, de nem ez a fontos, hanem az, hogy egy kis időre sikerült megállni.
A DIY nem új divat – csak újra felfedeztük
Amikor ma azt mondjuk, hogy DIY – vagyis „Do It Yourself”, magyarul „csináld magad” –, legtöbbször kreatív hobbikra, kézműves projektekre vagy otthon elkészíthető tárgyakra gondolunk, pedig a mozgalom eredete ennél jóval prózaibb.
A kifejezés az 1950-es években terjedt el Angliában, a második világháborút követő időszakban. Akkoriban sok család maga javította és újította fel az otthonát, egyszerűen azért, mert nem mindig volt könnyű szakembert találni vagy új dolgokat vásárolni. A „Do It Yourself” eredetileg tehát nem kreatív életmódot jelentett, hanem önállóságot és találékonyságot.
Az évtizedek során azonban a DIY jelentése fokozatosan megváltozott. Míg korábban szükségből készítettek el dolgokat az emberek, ma sokszor éppen az ellenkezője igaz: nem azért alkotunk, mert muszáj, hanem mert szeretnénk. Egy kötött sálat, egy kézzel fűzött ékszert vagy egy kerámiatálat gyakran gyorsabban és akár olcsóbban is meg lehetne vásárolni készen. Mégis egyre többen választják azt, hogy saját maguk készítik el.
Talán azért, mert a mai világban egyre kevesebb olyan tevékenység maradt, amelynek a végeredményét valóban kézbe tudjuk venni. A munkánk jelentős része digitális térben zajlik, a napjainkat képernyők előtt töltjük, és sokszor estére úgy érezzük, hogy egész nap rengeteg dolgot csináltunk, mégsem alkottunk semmit kézzelfoghatót. A DIY népszerűsége részben erre a hiányra is válasz. Tárgyakat készítünk, de közben visszaszerzünk valamit abból az érzésből, hogy képesek vagyunk létrehozni valamit a saját kezünkkel. Talán ezért is vált az alkotás sokak számára a pihenés egyik formájává és talán én is ezért találtam magam az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban valamilyen alkotás vagy újabb ötletelés közepén. Ezekből az inspirációkból és történetekből a következő időszakban megosztok majd néhányat itt a blogon.
Addig pedig kívánom, hogy a nyári napokban te is találj egy órát valamire, amit örömmel készítesz el a saját kezeddel. Legyen az kötés, horgolás, kertészkedés, sütés, rajzolás vagy bármi más – az alkotásra szánt idő nem elvesztegetett idő.

