AUGUSZTUS HÓNAP ALKOTÁSA: OVERSIZED MOHAIR PULÓVER

Nyáron a kötésnek és horgolásnak ugyan nincs feltétlen szezonja, mert meleg van, én mégis úgy érzetem, hogy itt az ideje a régóta tervezett mohair fonalat elővenni és elkészíteni belőle egy bő fazonú, ejtett vállú, passzés szélű pulóvert. Siettem vele, hogy a tengerpartra magammal vihessem augusztus végén és végül el is készült időben, így még indulás előtt a gyors blokkolás után be is kerülhetett a bőröndbe.

A pulóver körkötőtűvel készült, alul, a nyaknál és az ujjak végén 1 sima, 1 fordított passzéval. A test és az ujjak fő része simakötés, vagyis körben kötve minden kör sima volt. Ez egy ideális projekt akár teljesen kezdőknek is és ami még könnyedebbé tette a kötésmintán kívül ezt, az a fonal színe volt, ugyanis színváltós fonalat választottam, ezért nem kellett váltogatni a különböző színű fonalakat sem.

Körkötéses technikát alkalmaztam, a 6 soros passzét 8 mm-es kötőtűvel, egy sima és egy fordított kötés váltakozásával készítettem mind a pulóver alsó részén, mind a két ujjánál.

S-es mérethez, oversized fazonra 124 szem felszedésével kezdtem, majd az alsó passzé után váltottam 10-es kötőtűre és végig sima kötéssel haladt a munka körben. Amikor elértem a 35 cm-t, kettéválasztottam a munkát 62-62 szemre és külön-külön folytattam a kötést elöl és hátul egészen a vállakig. Az eleje és a háta szétválasztásától tehát a körkötést síkban kötés váltotta fel a színén sima szemek, a visszáján fordított szemek kötésével. Amikor az eleje és a háta elkészült azonos magasságúra, a vállrészeket összevarrtam.

Ehhez a fazonhoz szélesebb, kényelmes nyakkivágás illik, ezért a 62 szemes elejénél középen körülbelül 24–28 szemet érdemes kihagyni a nyaknak, attól függően, mennyire szeretnénk széles nyakkivágást.

Egy jól működő elosztás:

  • 17–19 szem egyik váll
  • 24–28 szem nyak
  • 17–19 szem másik váll

A vállak összevarrása után a nyakkivágás körül a szemek felszedése következett ismételten 8 mm-es kötőtűvel. Ezután indult a nyakpasszé elkészítése, amely szintén 1 sima és 1 fordított szemek váltakozásával készült 6 soron keresztül. A hatodik sor után a szemek rugalmas leláncolása zárta a munkát.

Az ujjak elkészítése a karkivágásból való szemfelszedéssel indult, oldalanként 30-30 szem felszedésével és ezt követően körben kötéssel folytatódott a munka a megfelelő hossz eléréséig. Minden kör sima kötéssel készült a passzé rész kezdetéig. A passzé itt is 6 soron keresztül 1 sima és 1 fordított szem váltakozásával készült.

Az én pulóverem ujja szándékosan nem lett túl hosszú, az ujjak hosszát tetszőleges méretre lehet igazítani, ehhez folyamatosan mérni kell a hosszát és érdemes felpróbálni időnként. Mivel kevesebb szemet szedtem fel a vállaknál, ezért nem lett erősen buggyos az ujja a pulóvernek, de a passzé így is szépen tartja az ujj végét. Ha valaki bővebb ujjat szeretne, több szem felszedésével van erre lehetősége és a végén a passzé előtt fogyasztással tudja összehúzni az ujj alsó részét.

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK

  • “Lusta kötés” komolyan véve

    Tavasszal, amikor először érzed meg igazán a levegőben a változást és már nem csíp úgy a szél, de még ott van a kis hűvösség a reggelekben és az estékben, eszünkbe jut, hogy a rétegezésnek még igenis helye van az életünkben. Pont egy ilyen átmeneti időszak inspirálta ezt a kardigánt. Teljes egészében lusta kötéssel készült, ami…

  • KIS DÍSZEK NAGY ÚTON

    Az Adventet egy egészen konkrét kérdés nyitotta meg: „Milyen apróságot adnál annak, aki pár napig a tárgyaid között él?” A szálláshelyünkön több Nolka darab is otthonra talált és most valami egészen kicsi, de személyes ajándékot szerettünk volna a vendégeknek – olyat, ami elfér egy kabátzsebben, mégis magával visz egy darabot ebből a világból. Így születtek…

  • Indian sweater: egy nyugodt nap melege

    Van egy pillanat, amikor reggel kilépsz az ajtón, a levegőben csípős hideg ül, és a város is lassabban ébred. Ilyenkor jólesik valami, ami puha, megbízható és otthonos. Ez az Indian sweater. A pulóver mély, földszínű barnája a természet nyugalmát hozza közel. A vállrészen futó lila és piros csíkok finom ritmust adnak – kicsit bohém, kicsit „indiános” – pont…

  • LOOKBACK ON JANUARY

    Január első napján egy katicabogarat találtam a lakásban, amiről a Napsütötte Toszkána című filmnek az a jelenete jutott eszembe, amikor Francis a felújított ház kertjében ülve örömmel fedezi fel a katicákat, amik az életöröm és a toszkán „édes élet” visszatérését jelképezik. Az egyik kedvenc gondolatom a filmben, amikor Katherine azt mondja Francisnek, hogy kislányként képes volt…

  • Megszületett a Nolka

    Van valami megmagyarázhatatlan szépség abban, amikor két kéz fonalat ölt, újra és újra, míg valami viselhető és igazán egyedi születik belőle. Az elmúlt hónapokban újra felfedeztem a kötést, nemcsak mint gyerekkorban megtanult technikát, hanem mint rítust. A kötésnek köszönhetően a gondolataim tisztultak és idővel a gombolyagból történet lett. A „Hová tűntél Bernadette” című film egyik…

  • Red Bow Sweater – Borvörös masnik szürkébb napokra

    Amikor hűvösebbre fordul az idő, és a napfény is fáradtabbá válik, minden mozdulat lelassul.Ilyenkor jó valami olyasmivel foglalkozni, ami nem rohan – amihez idő, türelem és egy kis csend kell.Egy ötlet és az a különleges érzés, amikor a kezed alatt formát ölt valami, amit addig csak elképzeltél. A Red Bow Sweater ilyen hangulatban született. Vastag,…